Október 21-én az alsó tagozatosokat, október 28-án pedig a felsősöket, középiskolásokat, továbbtanulókat és dolgozókat láttuk vendégül régi ovisaink közül egy újabb találkozásra. Mindkét alkalommal meghatódtunk a sok lelkes visszatérő gyermek láttán. Jó volt velük újra együtt lenni, akiket ma is hozzánk tartozókként tartunk számon. Mindkét alkalmon volt áhítat, éneklés, játék, „újra-bemutatkozás”, régi fotók nézegetése, barkácsolás és szeretetvendégség a sok finom (vendégek által hozott) süteményből. Jó volt látni a változást, formálódást, együtt örülni régi szeretteink testi-lelki növekedésének. Ketten már a gyermeküket is elhozták Megható volt egy rövid időre újra közel kerülni egymáshoz! Áldja meg az Úr valamennyi egykori óvodásunkat nagyon gazdagon, és juttassa el valamennyit a Vele való közösségre! (Sajnos, ezeken az alkalmakon sem készültek fotók.)
2023 november 7.
„Régi ovisok találkozója”
„A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”
Zsidók 13,20–21.