Innovációink,
Jó gyakorlataink
01
Egészségnap (2013-tól)
„Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” 3 János 1:2
Az Egészségnap 2013 óta gazdagítja rendezvényeink sorát. Célunk ezzel a rendezvénnyel, hogy az egyébként folyamatosan hangsúlyozott egészséges életmódnak egy kitüntetett nappal még nagyobb jelentőséget biztosítsunk. Az Egészségnap rendezvényei különböző állomások körforgásszerű végig látogatásából állnak (egészséges táplálkozás, zöldségpiac, testápolás, mozgás, lelki-egészségmegőrzéssel kapcsolatos bábjelenetek, stb.), amelyek a Pedagógiai Programunk egészségfejlesztéssel foglalkozó fejezetében szereplő területekre épülnek.
Gyermeknap (2013-tól)
A Gyermeknap 2014-ben került be kedvelt óvodai rendezvényeink sorába. Többféle módon valósult már meg: egynapos- és egyhetes intervallumban, épületben és szabadban, alkotási lehetőséggel, „Tűzoltó-nap” formájában, vagy éppen tematikusan (pl. indiános, váras, cirkuszos, állatsimogatós, olimpiás, hagyományőrzős témában). A tartalomról leginkább óvodánk pedagógusai gondoskodnak a dadusnénik segítségével, időnként pedig meghívott programszolgáltatók biztosítják gyermekeink igényes szórakozását, időtöltését. A Gyermeknap lezárásaképpen pedig nem maradhat el a hagyományossá vált fagyizás sem!
Veteményes kert (2016-2018)
Óvodánk udvarán kívül, a kerítés mellett, egy munkaszombati szülői összefogás eredményeként kialakítottunk három ágyást, minden csoportunknak egyet-egyet a saját jelükkel ellátva. Célunk ezzel az volt, hogy a gyermekek belekóstoljanak néhány egyszerű, általuk is elvégezhető munkafolyamatba. Ez által természeti ismeretekhez jussanak; fejlődjön a gondolkodásuk, türelmük, megfigyelőképességük, felelősségérzetük, stb.
Az előkészített ágyásokba a gyermekek az óvónénik segítségével veteményeztek, ültettek néhány fajta konyhakerti növényt (retek, hagyma, borsó, saláta, bab), melyeknek figyelték a növekedését, végezték a gondozását (öntözés, gyomlálás, kapálás), és a beérett termését el is fogyasztották egy-egy uzsonnához.
2017-ben a „Legszebb konyhakertek – Magyarország” mozgalomba is beneveztünk, és ajándékul emléklapot, vetőmagokat és kis szerszámokat kaptunk.
A veteményes kert jó gyakorlatunk 2018-ban „átalakult” virágos kertté.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
Virágos kert (2018-tól), magas ágyások (2021-től)
2017/18-ban, a kissé problémás megközelítés (távoli kapu) miatt a kinti veteményes kert megszűnt, pedagógusi kezdeményezésre udvaron belül, a kerítés tövében kezdtünk a Föld napjához kötött virágültetésbe, virágos kert gondozásba.
Ebben a formában 2018-ban és 2019-ben folytattuk ezt a jó gyakorlatunkat. 2020-ban a covid19 miatti tavaszi karantén következtében a kiskert beültetetlen maradt.
2021-ben Molnár Katalin óvodapedagógusunk felvetésére és utánajárásának következtében a virágoskertünket magas ágyások telepítésével fejlesztettük tovább, amelyek a virágoskert helyén, a kőkerítés tövében lettek elhelyezve, és úgy szintén április 22. a Föld napja jeles nap környékén ültetjük be a gyermekekkel, az otthonról hozott virágpalántákkal. Itt követhetik nyomon a gyermekek virágjaik fejlődését, és öntözhetik, gyomlálhatják azokat.
05
„Nyílt napi” filmnézés (2016-tól)
Óvodánk korábbi, szülői jelenléttel folyó nyílt napi gyakorlata az évek során rámutatott, hogy több okból sem nagyon célszerű ebben a formában folytatni ezen alkalmak sorát. Egyrészt az óvodai napirend miatt csak a délelőtti órákban lehetett szervezni, ami a szülőknek munkaidő; másrészt a gyermekek sem viselkedtek szüleik jelenlétében olyan természetesen, mint máskor, így a szülők nem láthattak valós képet gyermekükről a nyílt napon sem.
Ezen problémák kiküszöbölése érdekében született az ötlet egy filmfelvétel segítségével megoldott, „nyílt napi” filmnézés megszervezésére. Célunk ezzel egyrészt az volt, hogy a szülők megkapják, ami megilleti őket: bepillanthassanak gyermekeik hétköznapjaiba, és a látottak alapján a pedagógusokkal nevelési kérdésekről tudjanak beszélgetni. Másrészt, így megkönnyítjük a szülők dolgát: nem kell a délelőtt miatt szabad napot kivenni, hanem este egy órácskára le lehet ülni, megnézni egy rövid videót egy tevékenységről, és az alapján a pedagógusokkal egy félig írányított, félig szabad beszélgetést lehet folytatni a látottakról.
Ezeket a filmnézős, beszélgetős szülői értekezleteket általában február-március hónapra tervezzük. A covid19 járvány miatt, sajnos, már harmadik éve akadályozva van az alkalmak megtartása.
Szeretettel ajánljuk ezt a lehetőséget, jó gyakorlatunkat a kedves szülők figyelmébe! Ha odaszánják azt a meghirdetett rövid időt arra, hogy bepillantsanak a csoportjuk, gyermekük egy-egy rövid tevékenységébe, már az is élmény, hát még, ha gazdagodnak az azt követő beszélgetés által!
06
Az „Év állatai, növényei” kiállítás (2019-től)
Egyik természetkedvelő pedagógusunk, Dudásné Diósi Katalin kezdeményezte és valósította meg egész óvodánk gyermek- és szülői közösségének érdeklődésére, tájékoztatására, és óvodánk folyosójának hasznos díszítése céljából az „Év állatai, növényei” kiállítást. A Természet Búvár folyóirat leírásai és szép fotói segítségével készíti a kolleganő évről-évre a plakátokat az év állatai és növényei bemutatására, melyeket hazafelé menet sok szülő és gyermek nézeget végig, amíg tart a kiállítás. Környezeti foglalkozásainkat is gazdagította már ez a természeti tárlat, ami két kisfiút kiselőadás tartására is ihletett.
07
Szelektív hulladékgyűjtés, „szemétgyártás” visszaszorítása (fenntartható fejlődés) – 2020-tól
Egyik pedagógusunk, Várkonyi Krisztina által jött először a felvetés, ami találkozott az intézményi törekvéssel: megoldani a szelektív hulladékgyűjtést! Célunk ezzel a környezettudatos magatartás kialakítása, a fenntartható fejlődés támogatása volt. Így bontakozott ki 2020/21-ben az intézményi, csoportonkénti szelektív hulladékgyűjtés. A csoportokba beszereztünk színes hulladékgyűjtőket (kék, sárga, szürke), amelyekbe az óvónénik útbaigazítása (és többek otthoni tapasztalata) alapján a gyermekek osztályozva gyűjtik a csoportban képződő hulladékokat. Ezeket aztán nagyméretű szelektív zsákokba öntik, amit 2 hetente szállít el a szelektív kukás autó. Ennek időnként a gyermekek is tanúi lehetnek, ha éppen olyankor tartózkodnak az udvaron. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról minden csoportban beszélgetnek a gyermekekkel a pedagógusok.
Egy volt óvodapedagógusunk, Berkesné Baliga Noémi pedig a szemétgyártás, főleg a műanyag hulladékképzés visszaszorítása céljából, és a gyermekek szemléletformálása érdekében kezdeményezte a gyümölcsnapi gyümölcsök textilhálóban való behozását. A jó gyakorlat mostanára mindhárom csoportban elterjedt, és ha csak lehet, a szülők gyümölcshálóban hozzák a finom gyümölcsöket, zöldségeket. Köszönjük mindenkinek a környezettudatos együttgondolkodást!