Programjaink
HAGYOMÁNYAINK
Ünnepeink
Rendezvényeink
Szülők iskolája
Projektjeink
hagyományaink
Gyülekezetünkhöz kötődő és intézményi hagyományaink
01
Óvodavasárnap: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet” Máté 21:16
Az Óvodavasárnap alapításunktól fogva óvodánk hagyományává vált. Ősszel és tavasszal a családokkal közösen megyünk Istentiszteletre. Ilyenkor a gyermekeink csoportonként énekelnek református és evangéliumi gyermekénekeket, verset mondanak, vagy Aranymondásokat a Bibliából … így dicsérve az Urat, és szolgálva a gyülekezet előtt.
Családi Nap
A templomunk udvarán – legújabban Pünkösd környékén, vasárnapi Istentisztelet után – gyűlik össze ilyenkor a gyülekezetünk apraja-nagyja. Az ilyenkor választható sokféle időtöltés egyike a pedagógusaink által kínált, általában a nap vezérigéjéhez kapcsolódó barkácsolás, valamint a kislányok örömét és szépítését szolgáló hajfonás, szintén néhány ügyeskezű óvónénink által.
03
Lelkészeink óvodai áhítata
Újraélesztettük régi hagyományunkat, amellyel gyülekezetünk lelkészei látogatnak el óvodánkba, és tartanak egy-egy áhítatot a csoportjainkban, így is nyomon követve az egykori Baba-Mama Körös gyermekeiket, és már előre ismerkedve a csoportjainkból kikerülő, leendő iskolás hittanosokkal és konfirmandusokkal.
04
Adventi koszorúkötés
Közvetlenül Advent első vasárnapja előtti héten a szülők számára szervezett, 3 délutáni kézműves alkalom. Az általunk biztosított nyersanyagokból a kreatív, vállalkozó szellemű szülők készíthetnek családjuk részére, vagy gyülekezeti árusításra adventi koszorúkat, melyeknek ára adomány óvodánk számára.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
05
Adventi gyertyagyújtások: „Légy csendben, és várj az Úrra!” Zsolt 37:7
Advent havában meghitt hagyományunk az adventi gyertyagyújtás három hétfő esti alkalma. Ilyenkor gyerekekkel, szülőkkel, lelkipásztorunkkal közösen gyújtunk gyertyát az óvoda koszorúján; fölhangzik egy-egy adventi Ige, vers, az óvónők karéneke, és a szülőkkel közösen énekelt szép, református adventi énekeink egyike.
06
Gyermekek születésnapja
Gyermekeink születésnapján ebéd előtt körbe ülünk. A szülinapos előtt, kis ünnepi asztalon ott áll a „szülinapi Ishler-torta” a megfelelő számú gyertyával. Az ünnepeltet énekekkel, igével és imádság kíséretében köszöntik az óvónénik és a gyerekek. Végül a szülinapos kínálja meg a csoportot némi finomsággal. Aznap, lefekvésnél az ünnepelt választhat mesét.
07
Mikulás
Egyik legkedvesebb hagyományunk, amikor december első hetében eljön hozzánk a Mikulás (gyülekezetünk egyik humoros presbitere). A gyerekek énekkel, verssel köszöntik a nagy izgalommal várt Mikulás bácsit, és megilletődve fogadják tőle az elmaradhatatlan Mikulás – csomagot, és a jó viselkedésre buzdító szavakat.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
08
Mézes sütés
Az Adventi várakozásnak egyik kedves tevékenysége a mézeskalács készítés. A gyerekek a maguk nyújtotta mézes tésztából „kalácsokat” szaggatnak, amiket utána magvakkal, ehető díszekkel, vagy tojáshabbal díszítenek. Végül a szépen becsomagolt süteményeket Karácsonyra hazaviszik a gyerekek.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
09
Családos kirándulás
Május végén – június elején érkezik el a hagyományos családi kirándulásaink ideje. Legemlékezetesebb kirándulásaink célpontjai: Somlyó-hegy, Szentendre, Visegrád, Nőtincs, Domonyvölgy, Katalin-puszta, Bálint Ágnes Múzeum, Természettudományi Múzeum, Budakeszi – Vadaspark, Dunakeszi – Katonadomb, Vasúttörténeti Park, Kaczár tanya, stb. Szívesen kipróbálunk új helyszíneket is, gépkocsival 30-40 km-en belül. A kirándulások helyszíne az óvodapedagógusok és a szülők javaslatai alapján, közös megegyezéssel dől el.
Ünnepeink
01
Reformáció: „Az igaz ember pedig hitből él.” Római levél 1:17
A Reformáció megünneplése is óvodánk legelső hagyományai közé tartozik. Minden évben más-más csoport pedagógusai szervezik a csoportjaink számára közös ünnepet. A megemlékezés tartalma az óvodás korosztály számára is érthető módon tárja föl a Reformáció bibliai igazságát: az üdvösség hit által lehet a miénk.
02
Karácsony: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Lukács 2:11
Egyik legszebb óvodai ünnepünk, amit a naptári ünnepet megelőző héten tartunk. Már reggel elkezdődik a csoportokban a karácsonyfa díszítés, majd az áhítaton elhangzik az első Karácsony – Jézus születésének – felemelő története. Ezután a negyedik adventi gyertya közös meggyújtását követően a gyermekek izgatottan fedezhetik fel a csoportjuk karácsonyi ajándékait.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
03
Március 15. – Nemzeti ünnep
Ezt az ünnepet hagyományosan együtt ünnepli az egész óvoda apraja nagyja. Minden évben más-más óvónőpáros készül a megemlékező műsorral, ha lehet, csoportjukat is bevonva. Mindig más-más részletet domborítanak ki és jelenítenek meg a forradalom és szabadságharc nagy vonulatából, gyermekek számára is érthető és érzelmileg befogadható módon.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
04
Virágvasárnap: „Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül…” Máté 21:5
Az Úr Jézus Húsvét előtti, Jeruzsálembe való bevonulásának történetét hitéleti foglalkozás keretében dolgozzák fel csoportjukkal a pedagógusok. Ilyenkor a barkácsolások vagy dramatizálás fő kelléke mi más lehetne, mint a pálmaág, színes köntös vagy a szamár, ami segíti a bibliai történet átélését.
05
Húsvét: „…én élek, és ti is élni fogtok.” János 14:19
Nálunk a Húsvét nem a locsolkodásnak vagy a nyuszinak az ünnepe, hanem a Biblia alapján Jézus feltámadását ünnepeljük. Ezt az örömhírt minden korcsoport a „maga nyelvén” hallhatja hitéleti foglalkozás keretében az óvónéniktől, és örvendezhet az örök életre feltámadt, és örök életet adó Isten Fiának, Krisztus Jézusnak.
06
Mennybemenetel: „És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.” Lukács 24:51
A mennybemenetel kevésbé hangsúlyozott, ámde annál fontosabb ünnepét szintén hitéleti foglalkozáson ünneplik a csoportok. Fontos megemlékezni erről a „különleges utazásról”, amikor a feltámadt és élő Krisztus „elköltözött” a földről az Atyához (Atyánkhoz) a mennybe, és most is ott él és uralkodik, … és készíti a lakóhelyeket az Őt szeretők számára.
07
Pünkösd: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja… Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.” ApCsel 2:1; 4
Jézus ígérete szerint eljött a tanítványokhoz a Szentlélek, hogy tanúi legyenek … a föld végső határáig. Ez történhet meg velünk is, ma már lángnyelvek nélkül. Velünk az Isten! Mi pedig lehetünk tanúi! Nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek is. Ennek a szép ünnepnek a megünneplése is hitéleti foglalkozás keretében történik.
08
Anyák napja: „… te formáltál anyám méhében.” Zsoltárok könyve 139:13
Szeretetteljes, bensőséges ünnepünk az Anyák napja, amelyen az „ajándékozó” is középpontba kerül, hiszen „az Úr ajándéka a gyermek”. Pedagógusaink műsorösszeállítása és a Szentlélek együtt munkálkodása által különlegesen árad ilyenkor a szeretet. A gyermekek végül saját készítésű ajándékukkal és virággal is meglepik Édesanyjukat, Nagymamájukat.
09
Évzáró, ballagás
Nevelési évünket hagyományosan lezáró ünnepségünk az évzáró. Csoportonként külön-külön tartjuk, általában május utolsó hetében, a gyülekezeti teremben. Ilyenkor az egész család részesévé és nézőjévé válik az elmúlt időszakban tanult verseknek, körjátékoknak, vagy dramatikus mese- ill. bibliai történet feldolgozásoknak.
Az évzáró az az alkalom, ahol az iskolába menő nagycsoportosaink „elballagnak”. Ellátjuk őket teli tarisznyával, amit egy kedves, már nyugdíjas dadusnénink hímez évről-évre, névre szólóan minden gyermeknek. A tarisznya mellé, szintén hagyományunk szerint, „Fehérke” megható történetét is megkapják, lelkipásztorunk bátorító szavaival kísérve a jövőre nézve.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
Rendezvényeink
01
Bábszínház
Óvodánkba rendszeresen (évente 2x) ellátogat a Majorka Bábszínház, és alkalomszerűen az Ákom – Bákom Bábcsoport. Ízléses bábjaikkal és díszleteikkel, igényes és élményszerű előadásukkal keltik életre az ismert népmeséinket, és a különböző népszerű műmeséket, vagy zenés darabokat. Karácsony előtt a Palánta Misszió evangéliumi bábelőadását is élvezhetjük.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
02
Táncház
Hagyományosan évente 2 alkalommal rendezzük Táncházainkat is óvodánkban. A vidám népi gyermekjátékokról és az igényes élő népzenéről évek óta a Csürrentő Zenekar gondoskodik. Játék közben, pihenésképpen, az érdekes és különleges hangú népi hangszerekkel is ismerkedhetnek a gyerekek (népi furulya, -hegedű, dob, koboz, doromb)
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
03
Egészségnap: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” 3János 1:2
Az Egészségnap 2013 óta gazdagítja rendezvényeink sorát. Célunk ezzel a rendezvénnyel, hogy az egyébként folyamatosan hangsúlyozott egészséges életmódnak egy kitüntetett nappal még nagyobb jelentőséget biztosítsunk. Az Egészségnap rendezvényei különböző állomások körforgásszerű végig látogatásából állnak (egészséges táplálkozás, zöldségpiac, testápolás, mozgás, lelki-egészségmegőrzéssel kapcsolatos bábjelenetek, stb.), amelyek a Pedagógiai Programunk egészségfejlesztéssel foglalkozó fejezetében szereplő területekre épülnek.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
04
Gyermeknap
A Gyermeknap 2014-ben került be kedvelt óvodai rendezvényeink sorába. Többféle módon valósult már meg: egynapos- és egyhetes intervallumban, épületben és szabadban, alkotási lehetőséggel, „Tűzoltó-nap” formájában, vagy éppen tematikusan (pl. indiános, váras, cirkuszos, állatsimogatós, olimpiás, hagyományőrzős témában). A tartalomról leginkább óvodánk pedagógusai gondoskodnak a dadusnénik segítségével, időnként pedig meghívott programszolgáltatók biztosítják gyermekeink igényes szórakozását, időtöltését. A Gyermeknap lezárásaképpen pedig nem maradhat el a hagyományossá vált fagyizás sem!
PROJEKtJEINK
2021/22-es nevelési év: a külső világ tevékeny megismerésével kapcsolatos projektek
01
Nemzeti identitás projekt (2022. 03. 11-14.) „Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem” ApCsel 17: 26-27
Nemzeti identitás projektünkben nem csak az ONOAP elvárásait, hanem saját, témához fűződő hitvallásunkat is kifejezhettük. Célunk: a szülőföldhöz való érzelmi viszonyulás, hazaszeretet erősítése, magyar identitástudat ébresztése volt. A négynapos projektben megjelentettük gyermekeink szeme előtt szülőföldünk legfontosabb ismérveit: országunk térképét, jellegzetes tájait, épületeit, ősi állatfajtáit, népi játékait, népművészetét, tudós feltalálóink találmányait (gyufa, szódavíz, számítógép, Rubik-kocka, fertőtlenítőszer), magyar meseírók, zeneszerzők műveit, nemzeti jelképeinket (zászló, korona, címer, kokárda). Magyarságunk pogány eredetéről, vándorlásáról, letelepedéséről, és a keresztyénséggel való sorsdöntő találkozásának történetéről is hallhattak a gyerekek. Minden témának más-más pedagógus volt a felelőse, akik csoportonként adták elő az általuk összegyűjtött és kidolgozott tartalmakat.
Ezt az igényes és nagyon gazdag alapozást követte a projekt utolsó napján a március 15-i nemzeti ünnepünkről való megemlékezés. Ezen az alkalmon Berkes Tamás történelem-földrajzszakos tanár is közreműködött. A forradalmi és szabadságharcos események tartalmilag és érzelmileg hiteles és feldolgozható elmesélésével sokat adott gyermekeink képzeletéhez, emócióihoz, hazaszeretettel kapcsolatos érzelmeihez.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
02
Fenntarthatósági témanap (2022. 04. 20.)
„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” 1Mózes 1:31
„És fogta az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” 1Mózes 2:15
Fenntarthatósági projektünk egy témanapból állt. Célunk: az örömmel élhető és a lepusztított, nem élhető környezet közötti különbség felismertetése; környezetalakító magatartásunk iránti felelősség ébresztgetése; környezettudatos attitűd formálása; szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás játékos, gyakorlati megtapasztalása. A témanapnak három állomása volt, körforgásban vettek részt mindegyiken a csoportok:
- Fenntartható fejlődés „ideológiája” képkiállítás segítségével, felelősségébresztés
- Környezettudatos magatartás, szelektív hulladékgyűjtés játékos gyakorlása
- Játékterem újrahasznosított anyagokból készült játékokkal.
03
Néphagyományőrző gyermekhét projekt (2022. 06. 7-10.)
Néphagyományőrző projektünk, ami szintén a külső világ tevékeny megismeréséhez, az ONOAP és saját Pedagógiai Programunk elvárásaihoz is illeszkedik, egyúttal a Gyermeknapi rendezvényünket is kibővítette egy egész gyermekhétté. Három nap programját vendég szolgáltatók biztosították (Népi Fajátszótér, Majorka Bábszínház, Csürrentő Táncház), egy napot pedig mi szerveztünk meg (kisállat simogatót rendeztünk be az udvaron). A szülők hoztak be papagájokat, hörcsögöt, nyulakat, kislibákat és bárányt, két kolleganő pedig cicákat és tyúkot. Minden nap végén a fényképekből kiállítást rendeztünk a szülőknek.
Tekintse meg az eseményen készült fotókat
„Gyermekeinkről szabadon”
– Szülők Iskolája –
2022 tavaszán útjára indított, hiánypótló innovációs programsorozat
Óvodánk egyik pedagógusa, Csépainé Seeman Ágnes, aki korábban már vezetett „Nevelési kérdések” c. beszélgető köröket szülőknek, továbbképezte magát a mentálhigiénés segítség területén. Szakképesítést szerezve és összefogva Lakatosné Balog Erzsébet, pszichológiában szintén jártas kolleganőnkkel, kidolgoztak egy sokféle témát érintő programsorozatot. Mit kínálunk ebben:
- a „Gyermekeinkről szabadon” – szülőknek, házaspároknak szánt interaktív alkalom
- több órás szombati együttlét szülőtársakkal, pedagógusokkal, esetleg meghívott vendégekkel
- része a „csapatépítés” kapcsolatépítő játékokkal
- részletes, tudományos (pszichológiai) és lelki alapon kidolgozott előadás az aktuális témában
- az előadás alapján problémás nevelési és kapcsolati kérdések átbeszélése kiscsoportban, majd közösen
- „Miért nem működnek a jelenlegi megoldásaink? – a gondok gyökerének szakszerű feltárása (ami gyakran rámutat a megoldásra is)
- nyilvános-, vagy gyűjtőládába helyezett kérdések megválaszolása
- átgondolt, személyre szabott változtatási javaslatok
- őszinte, bizalmas légkör
- szakirodalom ajánlás
- tea, kávé, süti,
- ha van igénye nevelési kérdéseiről és gyermekeiről – megoldásokra nyitottan – szabadon beszélgetni, szeretettel várjuk alkalmainkra! Tekintse meg eddig megvalósult és tervezett programjainkat!
Eddigi alkalmaink:
- Érzelmi nevelés, haragkezelés – nem csak gyermekeink életében! (2022. május)
- Értékeink – Milyen felnőttet szeretnénk nevelni gyermekeinkből? (2022. szeptember)
- Okos média használat – lehetőségek, veszélyek. (2022. november)
- Szeretetnyelvek – „Hogyan mondjam el neked…”, hogy szeretlek? (2023. január)
- Az apa különleges szerepe a családban – „Az anyák fiúkat nevelnek, az apák férfiakat!” (2023. március)
- Gyermekhatárok – Mire mondjunk igent, mire mondjunk nemet gyermekeinknek? (2023. május)
Néhány szülői ajánlás a „Gyermekeinkről szabadon” programhoz:
Mindenképpen javasolnám (a programot másoknak). Nekem sok olyan „tippet” adnak az alkalmak, amiket a mindennapokban a tudatos nevelésben tudok alkalmazni.
Szülőként rengeteg kérdésünk van, amit közösségben megbeszélve más nézőpontból szemlélhetünk, így könnyebben jutunk el a megoldásig.
Családias környezetben, keresztyén értékrend mentén, gyakorlatias, beszélgetős alkalom, problémák, tabuk nélkül.
Szerintem ez egy egyedülálló lehetőség, hogy többet tanuljunk önmagunkról, és ezáltal jobb szülőkké váljunk.